Imre Gábor

Credo

J. P. Sartre szerint “Az ember szabadságra van ítélve.” De mihez kezdünk ezzel a szabadsággal? Szabadnak érzem magam egyáltalán? Hogyan lehet csinálni azt, amit akarok és nem csinálni amit nem akarok? Hogyan lehet megvalósítani, kiteljesíteni ezt a szabadságot? Hogyan lehet a saját életemet élni, olyan életet ahol örömmel kelek fel reggel, izgatottsággal, mert várom hogy elkezdjem a napomat?

Mentálhigiénés szakemberként foglalkozom a klienseim pszichés elakadásaival, kríziseivel. Az ülések során közösen keresünk válaszokat a nehézségere.

Fontosnak tartom a tudatosságot. Úgy látom, a szenvedést sokszor az okozza, hogy nem is tudjuk igazán, hányadán állunk önmagunkkal, másokkal. Az adott helyzettel kapcsolatban nem tudjuk megfogalmazni az érzéseinket. Sokszor nehéz önmagunkhoz őszintének lenni, az igazság néha felszabadít, néha fáj. Nehéz egyedül rálátni a kapcsolataink mélyebb természetére, és gyakran nem tetszik, amit a tükör mutat. A munkám fő célja a tudatosság növelése, az önismeret mélyítése, a szabadság keresése. – Ez az, amiben hiszek.

Törekszem rá, hogy olyan légkört teremtsek, ahol semmiről nem szégyen beszélni. Gyakran látom, hogy az emberek szégyellik az érzéseiket. “Nem volna szabad így haragudnom…” Pedig az érzéseink adottak. A választásunk mindössze annyi, hogy átéljük, vagy eltagadjuk őket. Abban hiszek, hogy semelyik érzés sem rossz. A tetteinkért felelünk, vagyis hogy mihez kezdünk az érzéseinkkel, milyen cselekvésbe fordítjuk őket.

Szakmai háttér

Diplomámat a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem, ahol kutató munkát végeztem a párkapcsolati függés, kapcsolati kontroll témában. Jelenleg a Magyar Családterápiás Egyesület családterapeuta képzésében veszek rész. Kórházi önkéntesként az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben baleseti sérültekkel, valamint stroke-on átesett paciensekkel, továbbá önkénteskedem a Soteria Alapítvány Menedék Programjában.

Pál Feri jóvoltából kerültem kapcsolatba először a pszichodrámával, majd a mentálhigiénés képzéssel. Több száz óra csoportos és egyéni terápia, valamint önismeret után tudásom továbbfejlesztése érdekében jelenleg pszichológus hallgató vagyok a Károli Gáspár Református Egyetemen.

A személyközpontú pszichológiai irányzatról

Munkám során alapvetően Carl Rogers és a személyközpontú irányzat elveit követem. A személyközpontú pszichológiai iskola alapvetése, hogy minden emberben hatalmas belső tartalékok rejlenek önmaga megértésére, a fejlődésre, növekedésre. A legtöbb lelki szenvedés oka, az önmagunkkal kapcsolatos problémáink, hogy nem tudunk önmagunkra reálisan tekinteni. A jó segítő kapcsolat képes beindítani, katalizálni ezeket a belső tartalékokat, saját erőforrásokat.
A növekedéshez önmagunk minél teljesebb elfogadásán át vezet az út, ezáltal alakul ki a belső összhang, harmónia. Ebbe beletartozik a vágyaink elfogadása, ami nem jelenti, hogy minden vágyat be kell teljesíteni, de el lehet fogadni őket cenzúrázatlanul. Elfogadni, hogy bennünk vannak. Hiszen attól, hogy valaminek eltagadom a létezését, még nem semmisül meg.
Úgy tartom, hogy a saját életének mindenki önmaga a legfőbb szakértője. Én, vagy bárki más, csak asszisztálunk.

A rendszerszemléletről

A rendszerszemlélet elsősorban a családterápiás irányzat sajátja, központi gondolata, hogy az egyént nem elszigetelten, kezeli, hanem a környezete részeként. A személy folyamatos oda-vissza kölcsönhatásban van a környezetében élőkkel, családjával. Egy betegség, egy krízis, egy tünet általában nem kizárólag az egyén problémája, hanem a rendszer működéséből fakad. Ha a rendszer változik, akkor változik az egyén is, és fordítva. Ha egy gumiháló egyik pontját elhúzom, valamilyen módon az egész háló reagálni fog ennek az egy pontnak a változására.

Imre Gábor

“Szerintem amíg meg nem halok, minden percben el akarja venni valaki a szabadságomat. Mindenkiét. Élvezni kell az érte való harcot, mert ez adja az élet élvezetét. Egy örömteli harc, amikor boldogan igent mondok arra, amit akarok és még boldogabban nemet arra, amit nem akarok.”

Feldmár András