Biztonságos helyet adok, ahol semmiről nem szégyen beszélni, ahol nem kell az ajtón kívül hagyni a személyünk különböző részeit. Ahol nyíltan el lehet mondani érzéseket, gondolatokat, vágyakat. A motivációk, érzelmek így egyre hozzáférhetőbbé és érthetőbbé válnak. Eközben a külvilág elvárásai mellett egyre hangsúlyosabbá válik a belső iránytű.
A munkámat evidence-based, vagyis szilárd kutatási háttérrel rendelkező módszertanok szerint végzem, mint a személyközpontú pszichológia, vagy az érzelem fókuszú terápia (EFT).
Közösen megérthetjük, milyen szálak mozgatnak minket. Érzelmi problémáink általában kapcsolati problémákkal függnek össze. Életünket kapcsolatok hálójában éljük, még ha aktuálisan magányosak vagyunk is. Problémáink kapcsolatokban keletkeznek, kapcsolatokban érthetők meg és ott is oldhatók fel. Alapvető gyerekkori mintáink, bár nehezen hozzáférhetőek, mégis velünk vannak, tovább élnek a mai kapcsolatainkban.
Az egyént kapcsolatiba ágyazva próbálom megérteni. Az életünk jelentős részét csoportokban éljük, úgy, mint a családi csoportjaink, a munkahelyi, vagy szabadidős, illetve a társadalmi csoportjaink. Fő elakadásaink, konfliktusaink ennek megfelelően általában kapcsolati konfliktusok. Ami felületesen szemlélve az egyén problémájának tűnik, a fókuszt valamelyest kinyitva kiderülhet, hogy egy nálánál nagyobb rendszer problémája, amiben az egyén válik tünethordozóvá.
Akár egyénileg, akár csoportokkal, vagy családokkal dolgozom, minden személyre, mint különböző csoportjainak tagjára tekintek. Emellett arra tökrekszem, hogy közösen elhárítsuk a személyes növekedés útját álló akadályokat.
„A pszichoterápia két fő összetevője az őszinteség és a bátorság… azaz a képesség a tények szemrebbenés nélküli tudomásulvételére (de legalábbis arra, hogy ne fordítsunk hátat nekik és ne tagadjuk le őket magunk előtt) – akár úgy döntünk, hogy e tudást megosztjuk a többiekkel, akár nem.”
Munkám során célom, hogy segítsem kibontakozni klienseim személyes növekedését, szabadságát, autonómiáját. Ehhez biztonságos légkört biztosítok, melyben semmiről nem szégyen beszélni, miközben lehetőség nyílik rá, hogy mélyebben megértsük és átéljük a belső mozgatókat, motivációkat, társas viszonyokat. Mindezek nehézségét és örömét.
A párkapcsolati konfliktusok gyakran egy visszatérő koreográfia szerint zajlanak, melyet a pár tagjai akaratlanul, mégis közösen hoznak létre. Ez a ciklus általában észrevétlenül kezdődik, de ha elindult, nehéz megállítani. A párterápia célja, hogy megértsük, hogyan jönnek létre ezek a mindkét résztvevő számára fájdalmas helyzetek és hogyan lehet eltérni ezektől a begyakorolt mintázatoktól.
Életünk nagy részét csoportokban töltjük, a munkahelyünkön, a családban, az iskolában, vagy akár a társadalom tágabb értelemben vett csoportjaiban. Az önismereti csoport egy laboratóriumi helyzet, ahol megfigyelhetjük, megérthetjük, hogyan működünk csoporthelyzetekben, hogyan hatnak ránk a csoportok törvényszerűségei. Egyúttal fejleszthetjük képességeinket, melyekkel jelen vagyunk csoportjainkban.