A párkapcsolat lehet a biztonság forrása, egy menedék, ahol oltalmat találunk. Válhat ugyanakkor a kilátástalanság, és örökös konfliktus színterévé is. Párterápia során, soha nem hibást, vagy bűnbakot keresek. Úgy gondolom, hogy a kapcsolati konfliktusokat a pár tagjai akaratlanul, de közösen hozzák létre, újra és újra. A konfliktusos helyzetek gyakran egy visszatérő mintázat szerint zajlanak, ami, ha beindult, nagyon nehéz megállítani. A párterápiás munka munka célja, hogy megértsük, hogyan jönnek létre a pár tagjai között az egyensúlytalanságok, és mi tartja fenn azokat. Ennek érdekében a kérdéses helyzeteket próbáljuk lelassítani és nagyító alatt megvizsgálni. Amikor már pontosan értjük, hogy mi történik, megnyílik a lehetőség, hogy eltérjünk a begyakorolt, de annál inkább romboló mintázattól.
Munkamódom szempontjából meghatározó az Érzelmi Fókuszú Terápia(EFT), valamint a rendszerszemléletű családterápia. Kiemelt figyelmet fordítok az aktuálisan átélt érzelmekre, miközben közösen próbáljuk megérteni a mögöttes motivációkat, vágyakat, melyeknek az egyén akár nincs is tudatában. A folyamat során a pár tagjai megtanulják magukban azonosítani az elsőre nem is olyan kézenfekvő igényeiket, vágyaikat. Mikor ezek az érzelmi mozgatók hozzáférhetővé válnak, könnyebb lesz őket közvetlen módon kifejezni, kerülőutak, manipuláció nélkül. Eközben közösen próbáljuk megérteni, hogyan tovább élnek tovább a jelen kapcsolataiban a generációkon átívelő mintázatok, családi örökségek.
Mikor érdemes párterápiára menni?
Olyan esetben, amikor szorosan véve a párkapcsolatot, vagy szexualitást érintő probléma merül fel. Ilyenkor mindig előny, ha a pár mindkét tagja jelen van. Emiatt a párkapcsolati kérdésekkel lényegesen eredményesebben lehet haladni párterápiában, mint egyéni folyamatban. Néhány példa, amikor hasznos lehet a párterápia:
Párkapcsolati válság
Szexuális problémák
Függő kapcsolat
Rendszeresen ismétlődő konfliktusok
Gyermek születése utána megromlott párkapcsolat, nemi élet
Féltékenység
Harmadik személy a kapcsolatban, megcsalás
Elváljunk? Együtt maradjunk?
A párterápiával párhuzamosan, vagy azt megelőzően jó szívvel ajánlom az alábbi két könyvet közös olvasásra. A könyvek az általam is alkalmazott, hatásvizsgálatokkal alátámasztott érzelmi fókuszú párterápia módszertana alapján készültek. Nem szakkönyvek, közérthető nyelven írják le a kötődés természetét és a párkapcsolatok dinamikáit. A könyvek nem helyettesítik a párterápiát, de az önálló munkára kész párok számára megkönnyíthetik, felgyorsíthatják a folyamatot, mely során túljutnak a nehézségeken.
Az amerikai Susan Johnson az érzelemfókuszú párterápiás irányzat vezető kutatója, Karin Wagenaar holland származású klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, kiképző EFT tréner, a holland EFT intézet vezetője. Mindkét könyv megrendelhető online és kapható az ismert könyvesboltokban.
A párterápiás ülések jellemzően heti, vagy kétheti gyakorisággal, előre egyeztetett időpontban zajlanak. Az elhangzottakat titoktartás mellett kezeljük. Munkánk során magunkra kötelező erejűnek tekintjük a Magyar Családterápiás Egyesület Etikai kódexét, szupervízió mellett dolgozom. További érdekességek a párterápiáról egy podcast beszélgetés keretében.
Online folyamat kialakítására van lehetőség, ezt személyes első alkalom előzi meg. Hosszabb folyamat során fontos, hogy időről időre sort tudjunk keríteni egy-egy személyes találkozásra.
Párterápiás díjak: Az ülések díja 30.000 Ft, időtartama 55 perc.
A szabad időpontokat megtekintheti az időpontfoglalórendszerben. Amennyiben további információra van szüksége, kérem lépjen kapcsolatba velem!
Szolgáltatásom nem egészségügyi gyógyító tevékenység, nem minősül pszichoterápiának.