Az egzisztenciális pszichológia egy pszichoterápiás irányzat, ami nagyban merít az egzisztencialista filozófia irodalmából és az emberi létezés alapvető kéréseit vizsgálja. Életünk azon univerzális problémáit, amivel minden emberi lény elkerülhetetlenül találkozik. Jelen írás során röviden áttekintem az egzisztenciális pszichológia fő témáit Irvin Yalom könyve nyomán. A szerző négy nagy fő konfliktust ír le, melyek a következők:
- Halál
- Szabadság
- Elszigeteltség
- Értelemnélküliség
Többnyire a hétköznapjainkat nem azzal töltjük, hogy a létezés kérdésein elmélkedjünk. Nem véletlenül, hiszen ezek a témák gyakran félelmetesek, szorongáskeltők, így teljesen érthető, hogy szívesebben tereljük a figyelmünket kellemesebb irányokba. Néha ugyanakkor megkerülhetetlen a szembesülés az egzisztenciális témákkal.
A veszteségek, vagy a gyász kikényszerítik az önvizsgálatot. Összeomlanak a korábbi sémáink és elkerülhetetlenné válik, hogy elmélyüljünk és hosszabban eltöprengjünk életünk lehetőségein, és korlátain, hogy szembesüljünk saját halandóságunkkal, visszavonhatatlan döntéseink következményeivel. Az élet határhelyzeteiben az ember menthetetlenül találkozik létlének adottságaival, olyan konfliktusokkal, amik az emberi létezés elválaszthatatlan velejárói. Így az egzisztenciális pszichoterápia fókuszába kerülő kérdések óhatatlanul is ismeretlen ismerősök.
Első látásra úgy tűnhet, hogy nincs más választásunk, mint szorongással elfogadni a fenti témák súlyát, vagy a szőnyeg alá söpörve tagadni őket. Az egzisztenciális terápia arra törekszik, hogy a fenti kérdésekkel való szembenézés útján feloldja ezt az ellentmondást. Bár a szembenézés gyakran nem kellemes, hosszútávon mégis eredményre vezető.
A Yalom által kirajzolt négy végső problémától való félelem, ha nem is feltétlenül tudatos módon, de jelen van a mindennapjainkban, befolyásolja döntéseinket, motivációinkat, érzelmi állapotunkat. Ez a négy végső félelem, egzisztenciális téma rendkívüli szerepet játszik az egyén érzelmi működésében.
- Halál: talán ez a téma szorul legkevésbé magyarázatra. Mindenki, aki ezt a bejegyzést olvassa most él, és valamikor a jövőben majd meghal. Emberként tudatában vagyunk létünk véges voltának. Ráadásképpen nem tudjuk, hogy mennyi idővel gazdálkodhatunk, az elkerülhetetlen vég bármelyik pillanatban bekövetkezhet. A halálfélelem így minden emberi lény sajátja. A központi egzisztenciális konfliktus tehát a halálunk elkerülhetetlensége és az élet folytatása iránti vágyunk közt feszül.
- Szabadság: az előbbinél mindenképp kevésbé kézenfekvő a szabadság problémája. A kultúránk a szabadságot jellemzően egyoldalúan pozitív fogalomként ábrázolja, amiért történelmi korokon át küzdünk, vagy szabadságra megyünk a munkából. Ezeket általában kívánatos dolgoknak tartjuk. Az egzisztenciális pszichológia megvilágításában a szabadság a kívülről adott struktúra hiánya. Hétköznapibb megfogalmazásban egyedül vagyunk felelősek tetteinkért, választásainkért, életvitelünkért. A szabadság és a felelősség tehát kéz a kézben járnak. A konfliktus a valódi kapaszkodók hiánya és a struktúra utáni vágyunk közt feszül.
- Elszigeteltség: az egzisztenciális pszichológia nem a köznapi értelemben vett magány jelentéskörére vonatkozik. Az egzisztenciális konfliktus abban áll, hogy bármennyire közel is kerülünk egymáshoz a találkozás pillanatában, mindig marad egy végső, áthidalhatatlan szakadék a másik és köztem. A feszültség tehát a valahová tartozás, a menedék és kapcsolat iránti vágyunk, valamint abszolút elszigeteltségünk tudata közt feszül.
- Értelemnélküliség: egy olyan világban élünk, aminek nincs eleve adott értelme, így saját magunk kell, hogy célt adjunk az életünknek. Hogyan éljünk, miért élünk? Lehet olyan választ adni ezekre a kérdésekre, ami kitart egy életen át?
Az utca emberét megkérdezve valószínűleg azt a választ kapnánk, hogy őt kicsit sem foglalkoztatja a szabadság, vagy az egzisztenciális elszigeteltség kérdése. Sőt, aktuálisan még a halál sem, sokkal inkább izgatja a lakáshitele, a munkahelyi helyzete, vagy házassági konfliktusa. Nagyon eltérő, hogy mennyiben látunk rá ezekre az erőkre. Némelyikre jobban, némelyikre kevésbé. Hogy aktuálisan nem éljük át ezeket az egzisztenciális dilemmákat, nem jelenti, hogy ne lennének velünk, és hogy valóban ne gyakorolnának hatást mindennapjainkra egy nem tudatos szinten. Hétköznapi konfliktusaink egy mélyebb szinten talán éppen ezeket a kérdéseket fedik el.
Forrás:
Yalom, I. D. (1980). Existential psychotherapy (Vol. 1). New York: Basic Books.
A témáról bővebben Magyar Daseinanalitikai Egyesület oldalán.
Nyitóoldal
Imre Gábor, Pszichológus, Családterapeuta
